Feléhez érkezett a Serie A idei küzdelemsorozata és a torinóiak remekül tartják a lépést a milánóiakkal. A 3 csapat fej-fej mellett, 3-3 pont távolságra követi egymást, és a Juve így birtokolt második helyének értékét tovább növeli, hogy azt folyamatos sérülésekkel, alapemberei nélkül érte el. Minden dícséret megilleti tehát Ranierit, aki oda-vissza tönkreverve a Real Madridot, csoportelsőként és végső esélyesként jutott tovább a Bajnokok Ligájában. Februárban a Chelsea lesz az ellenfél és jelen forma alapján egyértelmű favoritok az olaszok. A csapat áll még a TIM kupában is, folytatás szintén februárban, otthon a Napoli ellen.
Mindez Buffon, Andrade, Zebina, Salihamidzic, Camoranesi és Trezeguet nélkül, de hosszú hetekig hiányzott Chiellini, Poulsen, Tiago és Iaquinta is. Nem vitás, hogy a jó szereplés a szenzációsan beépülő helyettesítő emberek, Manninger, Marchisio, Marchionni, De Ceglie és Amauri érdeme is. A 20 góljával a 2008-as olasz bajnoki év legeredményesebb játékosáról, Del Pieróról, az örökifjú, szinte minden meccset végigjátszó Nedvedről és a védekezést rendre tökéletesen megoldó Legrottaglie-Sissoko tengelyről nem is beszélve.
Ranieri remek munkáját dicséri az is, hogy a bajnokság őszi mérkőzései alatt még Buffon nélkül is a Juventus kapta a legkevesebb gólt (19 meccsen mindössze 14-et) és még Trezeguet nélkül is a második legtöbbet rúgták (32-t, az Inter 33-at).
A Serie A állása 19 forduló után:
1. Internazionale 19 13 4 2 33-15 +18 43
2. Juventus 19 12 4 3 32-14 +18 40
3. Milan 19 11 4 4 31-20 +11 37
4. Genoa 19 10 5 4 29-17 +12 35
5. Napoli 19 10 3 6 27-18 +9 33
6. Fiorentina 19 10 2 7 26-17 +9 32
7. Lazio 19 9 4 6 30-25 +5 31
8. Roma 19 9 3 7 26-25 +1 30
9. Palermo 19 9 2 8 26-23 +3 29
10. Atalanta 19 8 3 8 26-23 +3 27
11. Catania 19 7 4 8 19-23 -4 25
12. Cagliari 19 7 4 8 22-22 0 25
13. Udinese 19 6 5 8 26-29 -3 23
14. Siena 19 6 4 9 14-19 -5 22
15. Sampdoria 19 5 5 9 16-23 -7 20
16. Bologna 19 4 7 8 22-29 -7 19
17. Lecce 19 3 8 8 16-27 -11 17
18. Torino 19 4 3 12 18-33 -15 15
19. Chievo 19 3 4 12 12-29 -17 13
20. Reggina 19 3 4 12 17-37 -20 13
A góllövőlista állása:
- Marco Di Vaio (Bologna) 14 (3)
- Alberto Gilardino (Fiorentina) 12
- Zlatan Ibrahimovic (Inter) 12
- Diego Milito (Genoa) 12 (4)
- Carvalho de Oliveira Amauri (Juventus) 11
- Sergio Floccari (Atalanta) 10 (1)
- Alexandre Pato (Milan) 9
- Goran Pandev (Lazio) 8
- Mauro Zarate (Lazio) 8 (1)
- Antonio Di Natale (Udinese) 8 (2)
Házi góllövőlista (Serie A):
- Carvalho de Oliveira Amauri 11
- Alessandro Del Piero 7 (2)
- Pavel Nedved 3
- Vincenzo Iaquinta, Giorgio Chiellini 2
- Zdenek Grygera, Mauro German Camoranesi, Marco Marchionni, Sebastian Giovinco, Nicola Legrottaglie, Olof Mellberg 1
A Bajnokok Ligája negyeddöntői:
Chelsea - Juventus (02.25., 03.10.)
Villarreal - Panathinaikos
Sporting CP - Bayern Munich
Real Madrid - Liverpool
Atlético Madrid - Porto (02.24., 03.11.)
Lyon - Barcelona
Arsenal - Roma
Internazionale - Manchester United
A góllövőlista élmezőnye:
- A. Del Piero (Juventus) 5
- Karim Benzema (O. Lyon) 5
- M. Niang (Marseille) 5
- S. Gerrard (Liverpool) 5 (2)
Házi góllövőlista (BL):
- Alessandro Del Piero 5
- Carvalho de Oliveria Amauri, Vincenzo Iaquinta 2
- Nicola Legrottaglie, Giorgio Chiellini, Mauro German Camoranesi 1
Az olasz kupa párosításai (1 mérkőzés dönt):
Inter - Roma 2-1
Sampdoria - Udinese 1-1 (t.e. Sampdoria)
Lazio - Torino 3-1
Juventus - Napoli 02.04.