Gigli:
"A srácok minden tőlük telhetőt megtettek. A játékosok és a tréner minden dicséretet megérdemelnek erőfeszítéseikért. Nagyon sajnálom Nedvedet. Az ő kidőlése sokkal nehezebbé tette a dolgunkat. Nagyon nagy kár érte, mert 2-1-nél tényleg azt hittem, hogy meg tudjuk csinálni. Mostantól utunk következő állomására kell koncentrálnunk, mert tudjuk, hogy remek játékosaink vannak."
Ranieri:
"Az a legnagyobb baj, hogy két héttel ezelőtt, a Stamford Bridge-en nem tudtunk gólt szerezni. A mostani mérkőzésen pedig az első félidő utolsó 10 percéért volt kár. Ha sikerült volna 1-0-ás eredménnyel az öltözőbe vonulni, talán teljesen más lett volna a végeredmény. A második félidőben megpróbáltunk újra előnyhöz jutni, és ez még emberhátrányban is sikerült. Mindent összevetve a srácok jól játszottak, többet nem tehettünk. Tudtuk, hogy egy nagyszerű csapat ellen kell játszanunk, de nagyon sajnáljuk, hogy kiestünk. Jövőre újra megpróbáljuk. Nem hiszem, hogy megbántom a játékosaimat, ha azt mondom a Chelsea erősebb, mint mi. Hatalmas lépéseket tettünk, elég csak arra gondolni, hol voltunk egy pár éve. De most körül kell néznünk és meg kell szereznünk azokat a játékosokat, akik segítenek majd a következő lépést megtenni. A csapat alig várja a jövő évi kezdést, de most erősítésekre van szükségünk."
Del Piero:
"Nem volt szerencsénk. Jól játszottunk, a szurkolók csodálatosak voltak, de ez nem volt elég. Az, hogy emberhátrányba kerültünk, nem segített, de még így is sikerült gólt szereznünk. Most meg kell próbálnunk a csalódottságunkat elszántsággá alakítani. A bajnokságra kell koncentrálnunk már most szombaton, a Bologna ellen."
Buffon:
"Sokáig úgy tűnt, 1-1 lesz a végeredmény, de aztán emberhátrányban is sikerült megszereznünk a vezetést. Úgy gondolom, ha nem történik meg a kiállítás, tovább tudtunk volna jutni. Nem volt szerencsénk. A sok hiányzó ellenére is jól játszottunk, de Sissoko nagyon hiányzott a középpályáról, Nedved kidőlése pedig különösen érzékenyen érintett minket. Aztán Camoranesi és Marchionni sem állt a rendelkezésünkre, így már a mérkőzés előtt tudtuk, hogy nem a legjobb csapatunkkal állhatunk ki a Chelsea ellen. Iaquinta gólja nagyszerű összejáték után született meg, a támadóink igazán jól végezték a dolgukat. Ami megpecsételte a sorsunkat, az az első félidő utolsó 10 percében nyújtott rossz játékunk volt. A tapsnak nagyon örültünk, köszönet illeti a szurkolókat ezért a nagyszerű támogatásért. Szerettünk volna egy csodálatos ajándékot adni nekik, de sajnos ez nem sikerült."
Trezeguet:
"Beszorítottuk a Chelsea-t és nyomás alatt tartottuk őket, de ahhoz nem eléggé, hogy továbbjussunk. Nagyon tapasztalt játékosok alkotják a keretüket, és valószínűleg ez jelentette az igazi különbséget a két csapat között. Nem örültem. Egyáltalán nem. 2-1-re vezettünk, szükségünk lett volna még egy gólra, alig volt hátra néhány perc. Jó lett volna, ha végigjátszhatom a két mérkőzést, de ez nem jött össze, az edzőnk döntött így. Ezt maximálisan tiszteletben tartom, és továbbra is nagyon keményen dolgozom majd, hogy lehetőséget kapjak a kezdőcsapatban."
Molinaro:
"A 41. percig majdnem tökéletesek voltunk, de Lampard lövése nagyon rosszkor jött, mindannyiunkban megállt a lélegzet. A gól teljesen visszavetett minket. Még ezután is irányítottuk a mérkőzést, de aztán emberhátrányba kerültünk. A végsőkig hittünk a továbbjutásban, de egyáltalán nem könnyű 10 emberrel játszani a Chelsea ellen. Minden játékosunk nélkülözhetetlen a keretben, de úgy gondolom, nem volt nagy különbség a két csapat között. Nedved kidőlése azonban nagyon rosszul érintett bennünket, mert ő igazi lendületet adhat nekünk. Az igazi csapás azonban a szünet előtti egyenlítésük volt, mert ha előnyben mehettünk volna az öltözőbe, az teljesen más felfogást eredményezett volna. A Chelsea jól használta ki a helyzeteit, de egyáltalán nem voltunk alárendeltek nekik. Elégedett vagyok a teljesítményünkkel, de nagyon sajnálom, hogy kiestünk. A Serie B, és a hosszú távollét után jól akartunk szerepelni, de az a legfontosabb, hogy a pozitívumokra gondoljunk, főleg az olyan játékosok, mint én, akik először szerepeltek a Bajnokok Ligájában."
Iaquinta:
"Persze, hogy vannak kétségeink. Nem volt könnyű egy nagyszerű csapat ellen, de sikerült megszereznünk a vezetést. Nagy kár azonban, hogy még a félidő előtt egyenlítettek. Ez nagy csapás volt számunkra. David átadása tökéletes volt, mivel nem egyszerű feltörni a Chelsea védelmét. Az volt a feladatom, hogy elöl legyek, de egy kicsit a szélre húzódva, Del Piero pedig mögöttünk irányított. Amikor Del Piero megszerezte a vezetést, úgy éreztük, tudunk még egy gólt szerezni, ám a Chelsea egy kontrából egyenlített, így mindennek vége lett."
(forrás: Juventuz Freeblog)